Debreceni emlékünnepség

Hajdu-Bihar megyei szervezetünk Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter megyei könyvtárban emlékezetes rendezvénnyel ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. Az eseményen a helyi szervezet tagjain kívül részt vettek: Dr. Papp László polgármester és a város más vezetői, a NIT országos elnökségének, vajdasági, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és fővárosi szervezetének képviselői, valamint a helyi sajtó munkatársai.

Oláh László elnök részletesen ismertette a helyi szervezet történetének legfontosabb eseményeit és eredményeit, megemlékezett az alapítás óta elhunyt 16 tagtársunkról, majd a résztvevők az általa készített filmösszeállításon kísérhették végig a szervezet 30 éves történetét.

A rendezvény szünetében a vendégek megtekinthették a könyvtár I. világháborúról szóló kiállítását.

Ezután Balahó Zoltán, a NIT országos elnöke köszöntötte a jubiláló szervezetet. Megemlékezett az éppen a rendezvény napján elhunyt Földvári Rudolfról, akinek meghatározó szerepe volt annak megalakításában. Emlékeztetett arra, hogy a város történelmünk során több jelentős esemény színhelye volt. Ezek közül sajnálatos módon egyre inkább feledésbe merül az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. decemberi megalakulása, melynek földművelésügyi minisztere, Nagy Imre ekkor vált országosan ismert politikussá.

Ezt követően elnök úr emlékplakettet adott át Dr. Papp László polgármester úrnak helyi szervezetünknek nyújtott értékes támogatásáért. A laudációban Kudlik Zoltán, a NIT országos szervezetének alelnöke ismertette polgármester úr életútját, és megköszönte, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri és segíti Társaságunk és a többi helyi 56-os szervezet tevékenységét.

Dr. Papp László köszönő beszédében hangsúlyozta, hogy Nagy Imre és mártírtársai áldozata nem volt hiábavaló. 1956 nélkül 1989 nem lehetett volna. A történelem tanulságait mindig figyelembe kell venni. Társaságunkat arra bíztatta, hogy vonjuk be tagjaink közé a fiatalabb generációkat is.

Az évforduló alkalmával emléklappal jutalmazták a Hajdu-Bihar megyei szervezet több aktív tagját. Oláh Zoltán emléklappal köszönte meg Balahó Zoltán közösségüknek nyújtott támogatását, majd polgármester úr is emléklappal tisztelte meg a 30 éves szervezetet.

A könyvtári programot hangulatos fogadás zárta.

Ezt követően került sor névadónk Nagy Imre úton lévő, 2023-ban felavatott emléktáblájának megkoszorúzására.

A programsorozatot Erdélyi Márta alkalomhoz illő szép szavalatai színesítették.

A helyi sajtó több cikkben foglalkozott az ünnepi eseménnyel.

A sikeres rendezvény megszervezéséért és lebonyolításáért elsősorban Oláh László elnök urat illeti meleg köszönet.

Köszönjük az Oláh László által küldött fotókat, valamint Haas Péterné és Kudlik Zoltán felvételeit.