Debreceni diákok számot adtak történelmi ismereteikről

Nagy Imre Társaság debreceni szervezete - együttműködve a Bocskai István Bajtársi Egyesülettel - az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22-i Debrecenben történt megalakulásának tiszteletére, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet 35. évfordulójának méltó megemlékezésére, történelmi vetélkedőt szervezett „Nagy dolog a szabadság!” címmel Debrecen város általános iskolái felső tagozatos, és a magyar történelmi eseményeiben jártas- tanulói számára, november 13-án a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárban.

A vetélkedőt Oláh László NIT debreceni szervezetének elnöke vezette, munkáját négy fős zsűri segítette, melynek elnöke Csákvári Sándor tanácsos, tagjai pedig Deli Edit a debreceni szervezet vezetőségi tagja, Szabó Jánosné Bocskai István Bajtársi Egyesület elnöke és Vass Attila a Méliusz Juhász Péter Könyvtár helytörténeti részlegének vezetője voltak.

A történelmi vetélkedőn első helyezést ért el a Fazekas Mihály Általános Iskola csapata (Papp Lilla Hanna és Tiba Zsombor hetedik osztályos tanulók),
második helyezett a Hatvani István Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói (Korbeák Ábel, Lekli István Botond) és a harmadik a Bólyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Barna Boglárka és Cseke Lilliana 8. osztályos tanulói.
A helyezettek értékes tárgyjutalmakat, könyveket, a győztes csapat tagjai tavaszi látogatást nyertek Budapestre a Nagy Imre Emlékházba.