Badacsonyi Emléktúra

A NIT október 18-án nagyon szép időben, mintegy negyven tagtársunk részvételével tartotta hagyományos badacsonyi emléktúráját. A program a borlaborban kezdődött, mely egy 1850 -ben alapított híres birtok 1950-ben történt államosítása óta kutatóintézetként is működik. Az intézményben Nagy Imre két alkalommal, 1954-ben és 1956 október 22-én, a Zabó családnál történt szüreti vendégeskedése előtt tett látogatást. A borlabor történetét és feladatait Szőke Barna igazgató ismertette.

Ezt követően Zabó Anna szőlőjében került sor az emlékoszlop megkoszorúzására. Az egykori rabtáborhoz a csapat nagyobbik fele zarándokolt el, és koszorúzta meg a Társaságunk által felszereltetett emléktáblát. A hangulatos rendezvény zsíros- és májaskenyér partival zárult, melyhez a hozzávalókat tatabányai barátaink, a bort Zabó Anna biztosította.

A sikeres program lebonyolításáért köszönet illeti valamennyi szervezőt, Zabó Annát és családját, a borlabor munkatársait, a vendéglátáshoz szükséges étel-italt biztosító kollégáinkat és szorgalmas fotósainkat.